A dombok mögött már
őszi lánggal égnek
az erdők szinére
csorgott alkonyok
s az esték merengő
csillag-hűvösében
nyár után sietnek
apró kis dalok.
Hallgasd velem, hogy lám
csak újra ősz van
s kettőnk nyarát is
köd takarta el
s ha kérdeznénk hol van
szürkeségünk kékje,
a festetlen…
Belőlem...
Azt hittem vers
s most rájövök
valami más volt
megszökött,
elpattogott
mint a labda
s csöndemet
megint nyitva
hagyta.