A dombok mögött már
őszi lánggal égnek
az erdők szinére
csorgott alkonyok
s az esték merengő
csillag-hűvösében
nyár után sietnek
apró kis dalok.
Hallgasd velem, hogy lám
csak újra ősz van
s kettőnk nyarát is
köd takarta el
s ha kérdeznénk hol van
szürkeségünk kékje,
a festetlen…
Valóság-szőtte árnyait a fénynekelbújtatod csukott pilláid mögé,majd hosszan rezgő sóhaján a vágynakelszállsz könnyedén az álmaid közé.Álmodsz egy furcsa Csipkerózsa-álmot,vágyakba fulladt gyermeteg mesét,magadra terítve fátyolát a csendnekremegve vársz egy csókos ébredést.
Lettem a bánat őszi tükre,szívemben monoton jajgat a szél,elhervadt perceink lábnyomábankereng az álmom: Hullt falevél.Vágynék egy régi mozdulatra,a gondolat újra csókot idéz,ha ködös homályba húz az esteátfog az emlék:Lágy puha kéz.A hiányod konok fájdalom,de a távoli csöndbe hullt nyarakelillant…
A hallgatáson túli vágy
feléd incseleg.
A csenden át mely körbezárt
megérintelek.
Mesét mondok,dúdolom a
régen otthagyott
szavak élén gömbölyűre
kopott dallamot...
Az éjszakákból nyúlsz utánam,
emlékek ágya tested,
az álmok mögül jössz felém, hogy
fejed vállamra fektesd.
A némaság az, mit rám ölelsz,
de suttogok majd benned,
hogy tudd, a szavak szégyenét már
megvallottam a csendnek.
Van az úgy hogy minden vágyamcsenddé szenderülrégi-régi képet őrzökmélyen legbelüla kép mögött a régi házs a táj is szétesettnem lelem az utat aminvisszatérhetekaz eső-háncsolt jegenyékhajló bánatátküszöbre ült esték most márúgysem érzik átnem érti már senki milyenmikor átosons velem lélegzik a…