Ha barangolni hív majd a réttavasszal,ugye jössz velem?a patakparti füzek aljátmár réges-régen ismerem.A víz fölé hajló fák alattrejtőznek tudom,új színek,bolyhos szárú kis virágok:bolondos leánykökörcsinek.Szél-himbálta apró harangoklilák,fehérek,selymesek,a barkát bontó füzek aljántavaszi titkot…

Ha varjú-szárnyú alkonyonködbe fúl a messzeség,ha ázott avar füstje száll,fájni fog a szürkeség.Nyarunk emlék,messze jár,amúlni vágyás csendje ezbús esőkkel mosdatottbánatával körbevesz.Mert titkokat súg most a szélőszi bánat borzoló,azt suttogja: Változásunkörök, és ez így a jó...

Idomár vagyok, ostor nélkül,nincsen semmilyen fegyverem,acsargó hiányod szoktatommagamhoz hosszú esteken...

Akkor még voltak nagy teleks kemence mellé bújt napokmelegségét újra érzem:Megint kisgyermek vagyok..Nagy csizmában ködök jártakházunk körül, a hajnalokjégvirággal leheltek beminden fagyos ablakot.A szél hótorlaszt építetta kert végében, és a fákhó-belepte ágaikrólpergették a zúzmarát.Mégis, reggel…

Nagyapám a bort szerettes nem volt ritka alkalom,hogy ebéd közben hasas üvegdíszelgett az asztalon.Emlékszem rá, zöld üveg voltfehér csatos, cifra jószágde folyton üres, töltögetniigen-igen sűrűn hordták.Nagyanyám a pincekulcsoteldugdosta, rejtegette,de mindhiába mert az öregelőbb-utóbb…

Fáradt magányom lépteihová vezettek engem?Elszáradt avar-bánatokzörögnek újra bennem.Sóhaj vagyok az ősz ölén,szelekké szikkadt álom,bíbor egekre szőtt örömsuttog, de nem találom.Fáradt magányom lépteihová vezettek engem?Engedjetek, hisz itt nekemboldognak kéne lennem..

Egy vers van bennem, dallamokbólfonódott ezer szóvirágde hangjait csak én hallhatom,rajtam kívül senki más.Egy vers, amit még nem írtam meg,csak mondogatom szótlanul,egy vers, amellyé lettél bennemörökre-leírhatatlanul..

Azok a régi, nagy nevetésekmár ránk komolyodtak, visszanézekborongós időnkön át a múltba:Mondd, hol találnám meg őket újra?Mikor csak fásult mosolyra futjas néha még az is könnyes, ki tudja,hol az a hely, ahol égig érneka rég elhalkult nagy nevetések..

Szavainkat a csönd akarja,hogy megfogalmazza önmagáts a hangok mögül visszahalljaa néma létezés sóhaját.Gyűrűzne még a hallgatásba,de tudja, a semmit fonja át,szavainkat a csönd akarja,hogy megértse végre önmagát.

Itt még most is égig érneka fák, és kint a rétekengyermekkorom tágra nyílószemében ring a végtelen.Régi nyarak illatávalölel a szél, míg suttogok:Hazajöttem, megismersz mégöreg nyárfa? Nézd, én vagyok.A kisgyermek, ki ágaid köztkacagott, bújkált egykoron,az vagyok, csak felnőtt lettem,és szomorúbb…