Nagyapám a bort szerette
s nem volt ritka alkalom,
hogy ebéd közben hasas üveg
díszelgett az asztalon.

Emlékszem rá, zöld üveg volt
fehér csatos, cifra jószág
de folyton üres, töltögetni
igen-igen sűrűn hordták.

Nagyanyám a pincekulcsot
eldugdosta, rejtegette,
de mindhiába mert az öreg
előbb-utóbb megkereste.

Így hát olykor előfordult,
hogy délután már nótaszó
zengett végig az akácoson,
ha beborozott nagyapó.

Hasadt a dal, dülöngélve
nótázgatott a jó öreg,
arról, hogy lám, a szíve titkát
nem mondhatja el senkinek.

Nagyapám a bort szerette,
hát sűrűn volt rá alkalom,
hogy ebéd után, horkolása
visszhangzott az udvaron.