Fogcsikorgatva lépkedünk
útján a szégyeneknek,
lelkünkben ősi nagy tüzek
halovány fénye reszket.

Egy álom volt,már nincs sehol
a vágya új szeleknek,
hisz zászlónkat nem lengeti:
csak rongyaink lebegnek.

Zsákutca végén zord falak,
ígéretek a porban,
hitünk valahol elveszett,
s nem tudjuk,hogy hol van.

Kérdőjellé görbült holnap
gúnyos mosoly a mának,
ha sötét árnyak feszülnek
egy vad szívdobbanásnak.

Fogcsikorgatva lépkedünk
útján a szégyeneknek,
lelkünkben ősi nagy tüzek
ébredő lángja reszket.