Elment, míg a csend zuhant
ránk, és most a tét
az, hogy többé nem halljuk
a fák lélegzetét.

Észrevétlen elmaradt,
várjuk hátha int,
nem, csak fáradt fény cikáz
át két szemén megint.

Új nap, új év, új nyarak
s ott hol semmi nincs,
szürkeségünk fogva tart
mint szívre zárt bilincs.

Ablakunkon csend motoz
s mintha mondanák
a percek: Mi is úgy múlunk
el, pont mint a fák