Őrzöm csendjét egy régi percnek
mely visszanyúlt értem, ismerős
emlékszel ugye-mozdulattal
ölel míg suttog:Itt az ősz...
Akkor is ősz volt, hajnalonta
a vizek fölött már kék ködök
pipáztak, és a nádasokba
susogó bánat költözött.
De a pincékben már forrt a bor,
és anyám nyugtázta meddig ér
a bor nélküli napok csöndje:
Karácsonyig tán elkisér...
Számolta még: A borjú árát
tavaszra talán visszahozza
a csűr mögött az ingyen kaszált
kerekre rakott szénaboglya.
A süldőt pedig karácsonykor
levágjuk majd, és lesz szalonna,
kolbász, és ha a tyúkok tojnak
tojás is jut a jobb napokra.
A jó isten majdcsak megsegít!
fohászkodott, és mondogatta
a száz imából meghallgattat
száz s elér a csillagokba.
Bár ettől még voltak szűk napok
rozsdás reményű hosszú őszök
után szegényes telek jöttek,
vékonypénzű ismerősök...
Őrzöm csendjét egy délutánnak
mely visszanyúlt értem, és konok
emlékszel ugye-mozdulattal
ölelnek most a tegnapok...
