Szertefoszló álmaimbólmi az mi végül megmarad?Egy halvány illat, s túl azon,arcod...szemed...a szád...hajad...

Dallamtalan csönd botorkálbennem, napra napvisszhangzik a némaság, hamegszólítalak.Hangok nélkül súgja visszaamit már tudok,dal voltál, s én többé sohanem dúdolhatok...

A mi csendünk az csendesebbmint bárki mások csendje,a mi csendünk az olyan minthafolyton csendesedne,s mennél halkabb annál jobbanlehet hallani,és úgy üvölt, hogy néha márki kell mondani.

Ma is nehezen alszol el,akárcsak tegnap, és nem hagyod,hogy lélegzetedbe rejtőzzeneka konokká vált sóhajok.Azon mi volt, már nem tűnődsz,a fakult képek közt elveszettillúziókért visszamennikár volna, s ma már nem lehet.Ha készülődő éj ölénjársz, zötyögős, kátyús rossz uton,napjaid nyugodt, kerek…

Vezesd ügyetlen tollamatmíg vágyak és reményeklüktetnek bennem: Ne engedd,hogy halkuljon az ének.A zajban hogyha disszonánshangokba fúl a dallam,segíts nekem: Itt legbelülén kristálytisztán halljam.Őrízd a léptem, önmagama jó úton keressem,legyen a vers ha botlanék,fogódzó: El ne essem...

Megírlak majd, hangjaidmind mind versbe nőnek:Ajándékul hagylak itta tűnődő időnek.Dal vagy, ritmus, lüktetéss mint ujjongás a nyárbanúgy kacaghatsz verseimmindegyik sorában.Megírlak majd, meglátod,én versbe írlak Téged,olvassák, hogy általadvolt szép nekem az élet...

Elképzelem, hozzáadokegy nyarat, fényt a lombokon,rezzenést az ágak közötts ha kevés, tovább gondolom.Borzolódó rét füvéreszelek sóhaját álmodom,ölelésnyi békét talánmagamnak itt bent... Nem tudom.Álmodozom,hozzáadok,vagy épp elveszek belőle,a képzelet csak játékot űz,de vágyak futnak előtte...

Ma megint a csendet mormolommely néha visszalükteta semmiből, a semmin át,és mégis szíven üthet.Kimondhatnám a hallgatást,csakmagamból kéne adnom,     Mert a széttört csendet szavakbólkell újra összeraknom...

  Egy hirtelen jött gondolat szisszenő varázsa mely elhalványult,s úgy maradt leíratlan, árva... Teljesedni vágyó érzés feszeng: Vers van benne, csak ráömlött a végtelen tintaszagú csendje...

    Ha csukott szemmel is látlak s elfogódva kinyílsz majd bennem mint gondolat-virág, a vágyból gyökérző növő pillanatra rárémül újra a megdöbbent világ. És nem értem én sem: Csodák pitvarából mesék gurulnak a hallgatás alól, míg tűnődve állok egy elképzelt tavaszban: Érezlek, itt…