Megtagadlak

A nyár már lassan búcsúzik,
és régi őszök árnya
vetül rá a lelkem mélyén
síró árvaságra.

El nem múló fájdalom vagy
mely szívem körbeszőtte,
de megtagadlak s bánatom
ráfogom az őszre...

Gesztenyék

Október van, bús dal rezdül
bennünk: Tavasz lesz-e még?
Vágyódásunk tompán puffan
a fűben, mint a gesztenyék...

Furcsa fintor

A csend megint az arcodon
nyújtózik, mégis végigér
engem is, ha simogat
akár egy hűvös lágy tenyér.

És nem szólsz semmit, hallgatunk
csak néma kérdés árnya ül
mosolyunkon: Furcsa fintor...
Ott maradt a szánk körül.

Zsebkendő

Búcsúzkodni veszélyes,
van úgy, hogy halálos,
túlélési esélyed
csodákkal határos.
A búcsúzásba belehalsz,
de szétfröccsenő könnyek
között jó ha van nálad
zsebkendő, úgy könnyebb.

Július

Július van, dől a fény
s a vén akácfa hűvösén
együtt delel a pillanat
velem, a tikkadt lomb alatt.
Túl a rezgő ághegyen
a kéken nyíló végtelen
ring fölém, és most az ég
csak lombsusogásnyi messzeség.
Az ágak közé tűz a fény
s azon töprengek újra én,
hogy a világ milyen hangtalan,
ha bennem nagy-nagy béke van.

Már nem...

Ma is nehezen alszol el,
akárcsak tegnap, és nem hagyod,
hogy lélegzetedbe rejtőzzenek
a konokká vált sóhajok.
Azon mi volt, már nem tűnődsz,
a fakult képek közt elveszett
illúziókért visszamenni
kár volna, s ma már nem lehet.
Ha készülődő éj ölén
jársz, zötyögős, kátyús rossz úton,
napjaid nyugodt, kerek csöndjét
gurítod át az álmokon.