Elment, míg a csend zuhant
ránk, és most a tét
az, hogy többé nem halljuk
a fák lélegzetét.

Észrevétlen elmaradt,
várjuk hátha int,
nem, csak fáradt fény cikáz
át két szemén megint.

Új nap, új év, új nyarak
s ott hol semmi nincs,
szürkeségünk fogva tart
mint szívre zárt bilincs.

Ablakunkon csend motoz
s mintha mondanák
a percek: Mi is úgy múlunk
el, pont mint a fák

Kinőtt mesék közt rejtegetlek,
esténként két kis szó között
bújtatlak el,és megkereslek
meglellek majd a csönd mögött.

A csönd mögött hallak, altatót
ringat egy réges-régi nyár
s álmomban együtt üldögélünk
szomorúságom udvarán.

https://alexandrossz.blog.hu/

Nézd, a füz már kibontotta
szőke haját, és a szél
mezítláb futkos a réten,
ahol minden újra él.
Az ég közel jön, ránk hajol,
s a kéklő pillanatban
friss illatok kacagják,
hogy: Végül is,tavasz van...

Tudod fiam, nem hittem, hogy
ennyi időt megérek,
mondta reggel s furcsa párás
fénye lett a szemének.
Én bólogattam, nem tudtam
hogy délután majd sírva
szólongatjuk, mindhiába,
már nem jön többé vissza...
Január volt, varjak ültek
a fákon, és az este
úgy takarta fájdalmunk, mint
a gyász halotti leple.
Most csönd van, furcsa hosszú csönd
mely úgy ringatja bennem
anyámat, mint hajdanán
Ő ringatott engem...

Hallgasd kicsit a reggelek
hangját, és ha tiszta
tekintetével rádköszön az
új nap, köszönj vissza.
Köszönj majd, ha a fák alatt
a szél-dajkálta álmok
árnyékán nőtt hóvirág
csendjét megtalálod.

Furcsa tél ez, rám telepszik,
mélabúja körbejár,
kint a fákat szél cibálja
bent a gondra csönd szitál.
A januárom gondolat,
bukdácsol a friss havon,
a február meg zúzmara,
vagy jégvirág az ablakon.
A feléd indult mozdulat
az ujjam hegyén megfagyott,
kereslek a márciusban,
hiába, még nem vagy ott.
Furcsa tél ez...Hallgatásom
mögül kinőtt friss szavak
dörömbölnek bennem újra:
Keresik a hangokat...

Nagyapám borissza kedvét
két nagy meggyfa bánta,
és nagyanyám, ha az öreg
a meggyet bornak szánta.

Ezen aztán összevesztek,
csúnyán, nem volt irgalom,
hisz a meggynek ilyenkor már
ára volt a piacon,

Gyerekfejjel ott füleltem
és a lóca szélén
üldögélve eltűnődtem,
ki győz majd a végén.

Szép vita volt, súlyos szitkok
röppentek a szélnek
s a meggyes rétes bizonyult
a legnyomósabb érvnek.

Hát így történt, hogy minden évben
folyton egymást szidták
ha ért a meggy, és eldöntötték:
Eszik-e vagy isszák...

Zajos vizekre vitt a csend
s most várom talán partra vet
a hullámokra csorgatott
nemtudokúszni-döbbenet.

Fuldokló arcom messze ring
s a tócsák tágra nyílt szemén
tükröződő szomjúságom
más érzi már...más...nem én.